Bemutatkozás
 

Egy gimis zenekarból kinőtt formáció a ZAP (Zörejek a pincéből), amelyet elsősorban barátság és közös szórakozás céljával sikerült összehozni, és szerencsére ez a vezérelv nem sokat változott az elmúlt évek során. Sokáig csak ehhez mérten vettük komolyan magunkat, de valahogy úgy hozta az élet, hogy mégsem maradt abba a közös zenélés, és a koncertek közösségi élmény szinten meghatározó hangulata sem változott. Így lett a hobbiból komoly(abb) zenekar, amely néhány tagcsere és sok nehézség után elkezdte kinőni magát, szerzői kiadásban nagylemezt készített 2008-ban, majd 2009 végén első videoklipjét is bemutatta a nagyközönségnek.

A ZAP alapbeállításokban rockzenét játszik, de mivel nem vagyunk fantáziátlanná túlképzett, vagy önjelölt művészek, gyakorlatilag minden stílust szeretünk kipróbálni, ami csak megtetszik az élő zene világában. Nyíltan és szemtelenül lopunk másoktól, vagy saját magunktól, minden eszközzel el akarjuk mondani gondolatainkat, engedünk minden hatást érvényesülni zenénkben - tehát azt csináljuk, amit szeretünk. A színpadon pedig imádjuk látni, ha az emberek jól érzik magukat, és működik az a bizonyos rock&roll rugózás.

A banda jórészt saját szövegekkel (és érdekes módon saját mondanivalóval is), valamint saját zenével szereti felkelteni a figyelmet, de koncerteken egy-két feldolgozás is becsúszik néha, kizárólag hangulatfokozó jelleggel, mosolygós arcok kíséretében. Már láthatóak és hallhatóak is vagyunk a világhálón, de ha tetszik, amit csinálunk, akkor mindenképpen érdemes eljönni egy koncertre személyesen is, mert a Zörejek a Pincéből mégiscsak élőben az igazi...

Tagok: Horváth Péter "HP" (ének), Nagy Gábor "Gabó" (gitár), Lakatos Péter "Laki" (gitár)
Kassai Balázs (basszusgitár), Tobola Norbert (dob)

 
Klip
 
 
Fotók
 
 
 
 
 
 
 
 
Az album
 
Az album letöltése
MP3 formátumban
 
Kapcsolat
 
zap@chello.hu
horvathpeter.mail@gmail.com
 
 
 
 
ZAP - minden jog fenntartva - 1994-2012